gyerek- és ifjúsági szoba
Egy tetőtéri otthon berendezése sok szempontból eltérhet a megszokott, szabályos formájú területekétől. Lehet, hogy macerásabb, esetleg több utánajárást igényel, viszont számtalan kreatív, egyedi megoldásnak ad teret.
A babaszoba kialakításába általában minden szülő örömmel veti bele magát. A megfelelő színeken, mintákon, elrendezésen gondolkodunk, döntéseinknél már figyelembe veszünk környezetbarát szempontokat is, hogy az újonnan érkezőt biztonságos és bababarát környezetben fogadhassuk. A kisbabát, akiből aztán nagyon gyorsan kisiskolás lesz, a babaszobából pedig tanulórésszel kiegészített gyerekszoba.
Iskolakezdés előtt átalakulnak a gyerekek szobái, hiszen immár tanuláshoz szükséges munkaterületet is kell kialakítani, amely az elkövetkező években nyugodt és kényelmes miliőt biztosít az új feladatok elvégzéséhez.
A babaszoba, mint gyermekünk első lakótere sajnos hamar átalakításra szorul, hiszen ahogy csemeténk növekszik, úgy van szükség az újabb változtatásokra. A kis, rácsos ágy helyére gyerekágy kerül, a pelenkázót felváltja egy másik komód, és sok-sok tárolóhely az egyre nagyobb mennyiségben halmozódó játéknak és egyéb kincsnek. Ezért talán a gyerekszoba berendezésénél a legfontosabb a praktikumra törekvés, a hangulatos, kedves és kényelmes kuckó kialakítása.
Az otthonról történő munkavégzés, vagy bizonyos ügyek intézése kényelmesebb és hatékonyabb a megfelelő körülmények megteremtésével. És nem csupán a felnőttek esetében, a fiatalok iskolai feladataihoz, tanulmányaihoz is elengedhetetlen egy jól felszerelt, ideális munkakörnyezet berendezése.
A polcoknak, polcrendszereknek gyakorlatilag a lakás összes helyiségében helyük van, legalábbis mindenhol, ahol tárolásra van szükség. A polcok nem csupán hasznos, funkcionális, kiegészítő elemek, hanem dekorációs célt is szolgálnak. A megfelelő forma, szín és méret kiválasztása mellett fontos az elhelyezésük, hogy segítségükkel miként rendszerezzük a kisebb-nagyobb tárgyakat.
Közeledik a gyereknap, aztán persze a szeptemberi iskolakezdés, de az is lehet, hogy csemeténk egyszerűen „kinőtte” a szobáját, elérkezett tehát az idő a berendezés egészének vagy bizonyos elemeinek cseréjéhez. Az apropótól függetlenül, az alábbiakban adunk néhány ötletet a gyerekszoba berendezéséhez.
Egy tinédzser személyes dolgai, ruhatára és egyéb fontos használati tárgyai nagyobb teret igényelnek, szobájának hangulata bontakozó függetlenségi törekvéseinek kifejezőeszköze is, az a hely, ahová elvonulhat zenét hallgatni, tanulni, a barátait fogadni. És persze a kamaszkorú fiatal már nem az a kisgyermek, akinek szobáját a szülői elgondolások alapján rendezhetnénk be.
Az első hat hónapban a baba élettere tulajdonképpen az ágyra, fekhelyére koncentrálódik, míg jelentősen megnövekszik a csúszás-mászás és felfedező időszak eljövetelével, így a babaszoba kialakításának nem csak a kicsi, hanem a gondoskodó szülői igényeknek is meg kell felelnie. Tervezésekor a biztonságos, harmonikus, nyugodt környezet megteremtése a cél, ugyanakkor fontos a funkcionalitást is főbb szempontként kezelni.
A szeptemberi becsöngetéshez közeledve gyakori dilemma, hogy milyen gyerekbútort vásároljunk. Az íróasztal és a forgószék két alap darabja az otthoni tanulásra szánt helyszínnek, és egyáltalán nem mindegy, hogy a hatalmas kínálatból melyik mellett tesszük le a voksunkat. Természetesen nem elhanyagolható a küllemük, ám ennél lényegesebb szempont, hogy megfelelően szolgálják a gyermek egészségét, egyedi igényeit, testi felépítését. Erre pedig legalkalmasabbak az ergonomikus gyerekbútorok, különösen azok, amelyek együtt „nőnek” gyermekünkkel.