HYGGE ÉS LAGOM – SKANDINÁV ÉLETÖRÖM A LAKBERENDEZÉSBEN
Ami a dánoknak a hygge, az a svédeknek a lagom. Mindkettő az élet tudatos megéléséről, a pillanat öröméről szól, olyan pozitív életszemléletek, amelyekből érdemes merítkezni. Különösen tél végén, amikor elégnek érezzük már a szürkeséget, a hideget, jól jön a derűlátás. Ráadásul a lakberendezésben is megtalálhatóak, a skandináv stílusok határozottan, vagy csak jelzésértékűen, de otthonunkba is becsempészhetőek.

Lagom – pont elég
A svéd kifejezés valami olyasmit jelent, hogy pont jó, se nem sok, se nem kevés, hanem éppen elég. Életfilozófia, amely az élet, a jelen, a pillanat örömének megéléséről szól. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a magánélet és a munka között, felismerjük a lényeges dolgokat, feladatokat és azokra koncentráljunk. Elégedjünk meg azzal, hogy csak elég jók vagyunk, ne hajtsuk magunkat a kiégésig, engedjük meg magunknak időnként a semmittevést, kapcsolódjunk ki, találjunk kreatív elfoglaltságot, azaz soha ne feledkezzünk meg arról, hogy a kiegyensúlyozottságunk rajtunk múlik.
Ez a szemlélet mutatkozik meg a skandináv stílusú a lakberendezésben is, amely az egyensúly megtalálásáról, a mértékletességről szól. Jellemzően letisztult formavilágú és funkcionalista, előszeretettel használ természetes anyagokat úgy, mint a fa, a kerámia, az üveg. A belső terekben jól érzékelhető a hangulatosságra, a világosságra való törekvés, ezért is gyakori a különféle fényforrások, a nyitott terek és a fehér szín használata. A stílusnál a fehér különösen jellemző a falak, a padlók és a bútorok esetében is. A berendezés szellős, otthonos, fontos bútorai a hajlított favázas székek, kisebb kanapék, fotelek, a kandalló és a nagyméretű fa asztalok, amelyek a praktikumot és a kényelmet szolgálják.
Hygge – jóllét, meghittség
A dánok számára a fénytelen, sötét, téli hónapok letargikus hatását a hygge életszemlélete oldja, azaz tudatosan igyekeznek hangulatossá, kedélyessé tenni ezt az időszakot a mindennapokba csempészett meghittséggel, a természet, a társasági lét örömeinek élvezetével. A mindennapok kihívásai közt törekednek lehetőséget teremteni a kellemes környezetben történő pihenésre, az ellazulásra, olyan közösségi vagy egyéni visszavonulós tevékenységre, amelyek melengeti a lelket és jót tesz a közérzetnek.
A fény itt is nagy szerepet kap, a lakás különböző helyein elhelyezett fényforrások mellett, sok-sok gyertyát használnak a hangulatos, barátságos hatás érdekében. Jellemző a textíliák halmozása, a műszőrme, vagy bolyhos szőnyegek minél puhább változatai, a személyes emlékeket őrző dísztárgyak, apróságok jelenléte. A bekuckózáshoz egy forró ital, egy jó könyv lehet a társaság, a hygge érzést pedig tovább fokozza a nagy fotelek, a puha takarók és párnák kényelme.