A kényelmes vásárlás és az igényeinek megfelelő termékek ajánlása érdekében kérjük, fogadja el az ehhez szükséges cookie-kat a "Rendben" gombra kattintással. Ezzel meg tudjuk őrizni beállításait és preferenciáit, illetve az Ön által megtekintett oldalakat, amely jobb vásárlási élményt biztosít. Választását később bármikor módosíthatja. 

Az adatfeldolgozással kapcsolatos további információkról itt olvashat bővebben:

Adatvédelmi tájékoztató

TÁROLÁS ÉS KÉNYELEM AZ ELŐSZOBÁBAN

2017. 09. 20. 16:15:05

ESPRIT PIXEL SZŐNYEG - A-Z Bútor WebáruházHa nem eleve adott előszoba méretekkel kell gazdálkodnunk – amely általában sajnos nem túl nagy – tervezéskor lehetőleg ne ezzel a területtel spóroljunk. Az előszobának célszerű a lehetőségekhez mérten nagyobb teret szánni, hiszen itt szokott a leginkább eluralkodni a rumli. A berendezésekor pedig érdemes sorra venni, milyen funkcióknak is kell megfelelnie.

Az előszoba először is egyfajta közlekedő, ha tetszik átjáró a kint és bent között, ide érkezünk meg, innen indulunk, itt fogadjuk a vendégeket, és innen nyílnak otthonunk különböző helyiségei is. Ugyanakkor a tárolás szempontjából is fontos szerepet tölt be, hiszen általában itt kapnak helyet a cipők, kabátok, táskák, kulcsok, esernyők, amelyek rendszerezett elhelyezése elősegíti a sietős mindennapok startolását. Az előszobában kerül le és fel a cipő, kabát, sapka, egyszóval az öltözködés színtere is, amelyet kényelmesebbé tehetünk egy-egy jól megválasztott ülőalkalmatossággal.

Színek és fények

M FLOORING ANAIS SZENNYFOGÓ SZŐNYEG, PETROLKÉK - A-Z Bútor WebáruházMondhatni mindegy is, milyen falszínt választunk, a lényeg, hogy a lakás miliőjével, stílusával harmonizáljon, hiszen itt születik meg az első benyomás a belépőben az otthonunkról. A természetes fénnyel kevésbé, vagy egyáltalán nem rendelkező tér sötétségét világos színekkel tudjuk oldani, de kísérletezhetünk a sötét árnyalatokkal is, jól elhelyezett mesterséges, az általános világítás mellett, szórt fényű lámpatestekkel kiegészítve. A lemosható tapéta vagy falfesték hasznos lehet a tisztíthatóság szempontjából. A burkolatból is érdemes könnyen tisztán tartható típus mellett dönteni, hiszen az előszobában halmozódik fel a legtöbb „közlekedési” szennyeződés. És ha már itt tartunk, essen néhány szó a bejárati szennyfogó szőnyegekről is, amelyek nagy adagokban kapnak a cipőkről behordott porból, nedvességből, sárból, így elengedhetetlen kellékei az előszobáknak. A lakások belépőjeként általában elegendőek a jó nedvszívó, vagy kaparó tulajdonsággal rendelkező kisebb méretek, míg a tágasabb előterekben jól mutatnak a terjedelmesebb, igényes kialakítású darabok. A kelendőbb szürke, barna, vagy fekete színek helyett, bátran választhatunk színes, vagy mintás szennyfogókat is, amelyek feldobhatják a tér hangulatát, ahogy egyébként egy strapabíró, dekoratív szőnyeg is. (A szennyfogó szőnyegekről szóló blog bejegyzésünk Szennyfogó szőnyegek – esztétikum és funkcionalitás címmel olvasható.)

Bútorok, tárolók, kényelem

HALMAR MOLDA KM-2 KOMÓD - A-Z Bútor WebáruházA fogas az egyik alapeleme az előszoba bútorzatának, ez lehet helykímélő falifogas, falipanel, egy trendy, mutatós állófogas, vagy akár egy szobainas is a kabátok, vagy más ruhadarabok elhelyezésére.

A cipőszekrény szintén hasznos bútordarab, kisebb előszobákba a magasabb és keskenyebb modellek praktikusak lehetnek, ahogy a mélységükben kisebb, billenő polcos modellek is. A polcok, komódok, gardróbszekrények megfelelő tároló helyei a kabátoknak, sálaknak, sapkáknak, kesztyűknek. A tükrök nem csak funkcionális elemek, optikailag is tágítják a teret. Használhatunk, nagy teljes alakos fali vagy állótükröket, kisebb terekben pedig praktikusak a falipanelre, a bútor ajtajára épített tükrök. Egy dekoratív lerakóasztalkára a kulcsokat, táskákat pakolhatjuk, a ráhelyezett, mutatós zöldnövénnyel díszíthetjük a helyet. És persze ne feledkezzünk meg a kényelemről sem, hiszen a cipő le-, illetve felvételhez, öltözködéshez jól jön valamilyen ülőalkalmatosság: nagyobb előszobákban egy stílusos kanapé, kisebbekben divatos, tárolókkal kiegészített ülőpad. Az előszoba bútorait igény szerint, darabonként is összeválogathatjuk, ha pedig teljesen egységes kialakítású bútorzatot szeretnénk, akkor előszoba szettekben érdemes gondolkodnunk, amelyek minden, szükséges elemet magukba foglalnak.

Tekintse meg webáruházunk előszoba bútor kínálatát!

Tartalomhoz tartozó címkék: előszoba